A következőkben megtudhatjuk, hogy az állandóan reklámozott finomított étolajok gyártásfolyamata és ennek követlezményei nem is olyan aranyosan csillogóak, mint az olaj maga. Vajon miért nem reklámozzák a gyártástechnológia lépéseit a magyar finomított étolaj gyártók? Nyoma sincs honlapjaikon a felhasznált vegyianyagoknak. Pótolni kellene ezen információkat kedves gyártók! Aki már főzött hidegen sajtolt napraforgó olajjal, az érezhette annak kellemes napraforgó illatát, természetességét és nem vagy kevésbé habzik...
Levelet írtam az Egészségügyi Minisztériumnak és a Vénusz gyártójának és a Magyar Dietetikusok Szövetségének(aki ajánlja az étolaj fogyasztását), melyben megkérdeztem, hogy milyen oldószert és egyéb vegyianyagokat használnak, mennyi marad ezekből a termékekben és erről hol láthatóak adatok, vizsgálati jegyzőkönyv.
Az Eü.M. már ma (2010.09.13.) válaszolt, íme:
Tisztelt Levélíró!
Minisztériumunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatom, hogy Minisztériumunk illetékesség hiányában nem tud az étolaj gyártásával kapcsolatos kérdésre tájékoztatással szolgálni.
Kérdésével az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézethez www.oeti.hu fordulhat.
Tisztelettel EüM Ügyfélszolgálat
Levelet írtam az OÉTI-hez is, íme a válasz:
Tisztelt Briglovics Zalán!
Ahogy előző levelünkben is jeleztük, Intézetünknek nincs jogszabály által meghatározott kötelező feladata és felelőssége azon a területen, melyhez kérdése kapcsolódik. Az élelmiszerbiztonsági rendszer átalakítása következtében 2007-ben minden ezzel kapcsolatos tevékenység, jogszabályalkotás, információgyűjtés, hatósági ellenőrzés az agrártárcához került. Így az Ön által feltett kérdésekre más intézmény rendelkezik információval. Ismételten javasoljuk, hogy kérdésével keresse meg a témában illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt (Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság, 1095 Budapest, Mester u. 81.)
Üdvözlettel:
OÉTI Titkárság
A levelet továbbítottam a MSZH-hoz, várom válaszukat...
Az MgSZH válasza megérkezett, a cikk végén olvasható!!
A hexán (C6H14 vagy CH3(CH2)4CH3) egy alkán szénhidrogén.A hexán izomerei kevéssé reaktívak, ezért leginkább inert apoláris oldószerként alkalmazzák őket. A benzin és olyan ragasztóanyagok alkotórészei, melyeket cipők, bőrök, és tetők ragasztásánál használnak. Oldószerként olajok extrakciójában, cipőtisztításban, bútor- és textilgyártásban alkalmazzák..(Wikipedia)
A hexánt szinte az összes hagyományos szójatermék és a különféle étolajok gyártásánal felhasználják, kivéve a bioételeket.A gyártók a szójababot fürdetik meg hexánban a gyártás folyamán.A hexán idegméreg, ami folyamatosan mérgezi az ott dolgozókat, kijut a levegőbe és bent marad a készételben is.
Forrás: Naturhirek.hu
"Amit hinni szeretnénk
Tudja ön hogyan készül egy flakon olaj, amit a TV reklámokban úgy tálalnak Önnek, hogy a faágak végén lógó bogyóból közvetlenül az üvegbe csepeg a drága nedv? Hát nem egészen így.
A közelmúltban egy közeli falu olajpréselő üzemében voltam, ahol hosszabban sikerült beszélgetnem a főnökkel. Megmutatta az eljárást elejétől a végéig, majd csodálkozott, hogy én az olajprésből kifolyó, általa használhatatlannak minősített olajból vettem egy üveggel. Azt mondta, hogy a feleségem ki fog dobni vele együtt, mert zavaros és rossz a szaga. Abban igaza volt, hogy zavaros, de az illata olyan volt, mint a friss napraforgó magoké. Nagyon kellemes.
Rövid beszélgetés után felajánlotta nekem az olajpréselő gépet eladásra, mert azt mondta: nincs ebben üzlet.
Amikor az után érdeklődtem, hogyan készül az a csillogó változat, amit üvegekbe töltenek, csak homályos magyarázatokat adott, de már akkor sem voltam vevő erre a változatra.
További forrás a finomított olajokról!
És a rideg valóság
Az alábbi képen látható ábra megmutatja, mit vesz Ön a boltban, amikor a megszokott, csillogó repce, napraforgó vagy olíva olaját szerzi be. Egy kémiai labor teljes arzenálját bevetik annak érdekében, hogy sikerüljön 20% extra olajat kinyerni a magból, amit korábban a takarmányba kevertek. Ennek érdekében például a képen jól látható, hogy a hexánnal kezelt őrlemény maradéka tisztítatlanul kerül a takarmányba.Az olajat aztán mindenféle módon “kezelik”, hogy olyan legyen, amit a háziasszony szeme elvár. Savazzák, lúgozzák, színtelenítik, szagtalanítják, és megpróbálnak belőle minden méreganyagot kiszedni, amit előtte pár perccel belekevertek. Sikertelenül.Kép: részlet Kiss Béla Olajnövények, növényolajgyártás című könyvéből
Mire használják ezt a szennyezett olajat?
Amellett, hogy Ön ezt veszi meg és ebben sütögeti a pecsenyéjét, mert a reklámok szerint egészségesebb mint a zsír, belekerül szinte minden ipari péksüteménybe, ez a margarinok alapanyaga, sőt ebben úsznak a heringek az olajos halas konzervekben. Mivel sokkal kevésbé romlandó, mint a nyers vagy szűz változatai, a konzervipar is ezt használja. Ebből készülnek azok az olcsó “sajthoz hasonlító tárgyak”, amikkel a pizzériák meghintik az ételeiket és amivel az olcsó, házhoz szállított ebédek gyártói is dolgoznak. Még mindig nincs ötlete a felvezetésben említett problémára?" Forrás: Naturhírek.hu
A folyamatábra és szöveg itt jobbra az Olajnövények, növényolajgyártás című szakkönyvből valók. Ez a forrás 200 ppm maradékhexán tartalmat ad meg a darálék tekinetében! A darálék pedig állati takarmányozásra megy ugye kedves étolajgyártók? Később pedig visszakerül az emberek asztalára.
Még el sem kezdtük kapargatni a finomított étolajok gyártásából keletkező veszélyes hulladékok témáját. Mert ugye a finomított étolajgyártók olyan okosak és tökéletesek ezzel az oldószeres extrakciós eljárással, hogy a technológia követlezményeként nyilván még a képződött hulladékokat (veszélyes hulladékok?) is el kell távolítaniuk. Mi lesz a derítőfölddel például kedves olajfinomítók? Megy a Fűzfői Hulladékégető Kft-hez? Mi lesz a nátrium hidroxiddal vagy szép nevén marólúggal?
Értik önök, hogy mindezt a vegyianyagot megtermeltetni és azután felhasználni és hulladék-kezelni sem kellene, ha csak hidegen sajtolást alkalmaznának? Hát ez a probléma az önök buta kapzsiságával. Lehet, hogy a + 20 % olaj kinyerése érdekében több pénzt fektetnek be, mintha csak hidegen sajtolást végeznének! Ezt kérem gondolják át!
Az OÉTI is válaszolt, íme:
"Tisztelt Briglovics Zalán!
A Vénusz és Floriol étolaj oldószeres finomításával kapcsolatos 2010. szeptember 13-i email kérdéseire az alábbi tájékoztatást adjuk.
Étolaj-gyártással a következő - az interneten is megtalálható - előírások foglalkoznak:
- Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus) 2-4211 számú, Étolajok - 2. kiadás, 2009. című irányelve
http://www.omgk.hu/Mekv/2/24211_2.pdf
MELLÉKLET az MÉ 2-4211 irányelvhez
http://www.omgk.hu/Mekv/2/24211_2_mell.pdf
- 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól
14. melléklet:
Az élelmiszerek előállítása során felhasználható extrakciós oldószerekről
Az étolajok, és így az esetleges extraháló, vagy oldószermaradványok laboratóriumi ellenőrző vizsgálata elsősorban a gyártó feladata. Hatósági vizsgálatra a Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete alatt álló Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) keretében működő élelmiszerlánc hatóság jogosult. Központi egységének neve és elérhetősége:
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság,
1095 Budapest, Mester u. 81
Vizsgálatokkal és vizsgálati anyagokkal kapcsolatban a fenti hatóság megkeresését javasoljuk.
Üdvözlettel:
OÉTI Titkárság"
Az MGSZH válasz:
Tisztelt Briglovics Zalán Úr - PANNON-INFO.HU
Az lgazgatóságunkra 2010. szeptember 27 -án - a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ügyfélszolgálatáról - érkezett elektronikus levelében foglaltakkal kapcsolatban a köjvetkező tájékoztatást adom:
A Floriol és a Vénusz étolajakat gyártó Bunge Növényolajipari Zrt. Marlfui gyárában - 5435 Martfrű, Szolnoki u. 201. - illetékes hatóságként a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatársi Hivatal Elelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi
lgazgatóság végzi a hatósági ellenőrzéseket. Az említett üzem a napraforgó étolaj gyártása során hexán extrakciós oldószerl használ fel.
A hexán egy technológiai segédanyag, melynek alkalmazhatóságát és a megengedett maradék határérrtékét, az "élelmiszerek finomítása során felhasználható extrakciós oldószerekről" szóló Magyar Elelmiszerkönyv (továbbiakban: ME) I-2-2009/32. számú előírása szabályozza.
Az extrakciá során - a hexán segitségével - a préselvény (szilárd pogácsa) 2o%o-os olajtartalmát 1 % - osra csökkentik és az igy létrejött extrahált olajat, még a finomftást megelőzően 5 lépcsős desztilláción vezetik végig, mely során a hexán folyamatosan csökken
mig el nem éri a 3O mg/kg határértéket. Igy a finomításra kerülő nyersolaj 2 részből áll:
- l. 80 %-ban a magból közvetlenül kisajtolt olajból
- 2. 2o % - ban a 30 mg/kg hexánt tartalmazó extrahált olajból.
Az étolaj finomífás során - először a derítés alkalmával - a jelen lévő hexán (30 mg/kg) jelentős része eltávozik, majd a dezodorálást kővetően megtörténik - a még nyomokban található oldószer határérték alá csőkkentése is (1 mg/kg). A derítés egy 100 'C-on és 80 mBar
nyomáson történő, a dezodoráláls pedig 23O 'C-on és 3 mBar nyomáson történő technológiai lépés, melynél vegyszeres oldószert nem használnak.
A finomitás technológiai lépéseinél a következő segédanyagok kerülnek felhasználásra: citromsav, Náitrium-hidroxid (továbbiakban: NaOH), derítőföld és szűrési segédanyagok. Ezen segédanyagok maradványai a gyártás befejeztével határétéken alul maradnak vagy teljesen eltávolításra kerülnek, annak függvényében, hogy a vonatkozó előírások milyen határértéket írnak elő.
Az étolajokra vonatkozó MÉ 2-4211. számú irányelv 5. paragrafus 3. pontja határozza meg a finomitott étolajok savszámát, mely nem haladhatja meg a 0,6 KoH/g étolaj hatarértéket. Jelenleg külon a citromsavra vonatkozó határérték nincsen, ezét az étolaj előállító iizem a savszám kategóriájára vonatkozó értéket veszi alapul.
Ugyancsak az MÉ 2-4211. számú irányelv 5. par. 3. pontja határozza meg a szappantartalmat, melyet a NaoH értéke adja - melynek határéttéke legfeljebb 0,001 % (m/m) lehet finomított étolajokban.
A derítőföld és a szűrési sedédanyagok a finomítás végére teljes mértékben eltávolításra kerülnek.Az előállító üzem szigorú gyártásközi és késztermék ellenőrző rendszerrel rendelkezik.
Az üzem laboratóriuma 24 - ban dolgozik, ahol a vizsgálatok a nyers- és finomitott étolajokra is kiterjednek, emellett külső - 98 %-ban holland - akkreditált laboratóriumokban is történnek vizsgálatok.
A beadagolt hexánarány a teljes előállítási folyamatban - ellenőrzött egy zárt, automata rendszeren keresztül. Emellett monitoring jelleggel a késztermékek hexán tartalma is ellenőrzésre kerül.Mind az üzem saját, mind a külső megbízott laboratóriumok mérési eredményei, minden esetben határértéken belüliek voltak a hatósági ellenőrzés által vizsgált időszakban.
Budapest, 2010 október 18.
Mindenki vonja le a saját következtetését....
További információ: A hexán és a metil-etil-keton együttes használata tilos.





Vélemények
Semmi gond ön valószínűleg nem törődik azzal, hogy az a maradék 1 milligramm hexán az ön háztartásában köt ki / liter... évente kb 40-50 milligramm!
Ha ön valaha is vette volna a fáradságot és kipróbált volna egy hidegen sajtolt napraforgó olajat, a tesco gazdaságtalan vagy agyonkemizált vénusz helyett, nem beszélne olyan sületlenséget, hogy nem lehet benne sütni !!!!
De nézze: engem ez sem zavar.... csak az hogy közben még hülyeségeket is állít a témával kapcsolatban ! Szerintem a cikk szerzője igen is képben van az előállítás menetével kapcsolatban!
Ki ellenőrzi a hexánozott lúgozott állati takarmányként elsütött mellékterméket??? gondolom nem ön ?
És a végén miért ilyen pofátlan hülyeséget kérdez, hogy Ön akkor húst se eszik ?? Ezt most miért kérdi hol van a logikai összefüggés? Nem mindenki a hipermarketből szerzi be az élelmiszert ha tetszik ha nem.... szeretem tudni mit eszek és bár fársdtságos és költséges nem eszek ipari mellék termékeket mint pl: virsli, parizer! Borzasztóan sajnálom ,hogy én is eddig finomított étolajat vettem és abból is az olcsót ,de legalább nem állok ki kardoskodni a tévedésem mellett! Na ennyit az idióta hozzászólókról!
A cikk írójának meg köszönet és respekt!
A hidegen sajtolt természetes olajok meg igenis egészségesek és a bennük lévő anyagok összetettségükn él fogva természetesek és jók!
És hogy a sületlen hozzászólók is kapjanak némi választ a : A hidegen sajtolt napraforgó olaj kb. másfél évig tárolható megfelelő körülmények közt! Ha ennyi idő alatt nem használja fel valaki akkor annak tényleg felesleges hidegen préselt olajat vásárolni! Drága pénzért (500ft)! (amit a kocsidba töltesz dizel 450 Ft az is sokba kerül pedig az aztán tényleg nem bió és nem élelmiszer és kb. 7-8 liter elmegy belőle egy óra alatt! most miről beszélünk?) Ha az egészségedre sajnálod a pénzt, akkor maradj inkább a finomított olajoknál és ne próbálj ki semmiféle hidegensajtolt olajat (Dió ,Mák, Napraforgó, Len, Kender, Mogyoró, Oliva, Kókusz stb...) Neked a frankó ipari a tuti! De ha ilyen vagy akkor minek olvasod acikket és minek írsz ide? Hogy elbizonytalanit sd az embert? Vagy fizet neked a vénusz olajfinomító-kemizáló cég???
Na csá !
Érdekes gondolat. Bár nem mindegy hogy az a vegyszer mosogatószer, vagy éppen hexán, ami ugye a benzin rokona... vagy éppen marónátron, ami a jelenleg forgalomban kapható vegyszerek közül az egyik legmaróbb hatású....
3 részletben fogok Önnek válaszolni.
Ön valószínűleg egy finomítós-extrahálós üzemben mérnök, tehát egy kizárólag profitorientált multinacionális (vagy legalábbis ilyen boltok részére gyártó) kereskedelmi érdekektől vezérelt vállalat hű dolgozója. Itt az alkalom, hogy bemutassa nekünk, miért egészséges az Önök étolaja, valamint hogy miért nem káros az egészségre és ezt támassza is alá megfelelő SZAKIRODALOMMAL , bizonyítékokkal ! Ön egyébként élelmiszeripari mérnök? Vagy netán villamosmérnök?
Amit mi tudunk az étolajgyártásró l, azt egy egyetemi tankönyvből fogom idézni (Kiss Béla: Olajnövények, növényolajgyárt ás. Mezőgazda kiadó 2006.), amiben azt gondolom bátran megbízhatunk, mert mindenféle kereskedelmi érdektől mentes. Ebből tanulnak ma az élelmiszeripari mérnöknek tanuló diákok. Remélem, hogy az Ön indoklásai is hasonlóan független írásokból fognak származni.
„Nagyjából a második világháború végéig az olajsajtolás volt az olajkinyerés legszélesebb körben elterjedt, szinte mindenütt egyedül használt módszere.” – szóval az olajok száz egynéhány évig hidegen sajtoltak voltak!! Tehát annak a gyanúnak még csak az árnyékát is kerüljük el, hogy a hidegen sajtolt és szűz olajok nem alkalmasak sütésre, ahogy ezt Ön is próbálta sugallni a hozzászólásában . Hiszen régen is napraforgóolaja t használtak sütésre, ami kisüzemekben volt gyártva, ahogy ezt a nagyszüleink szokták mondani: „olajütőkben”.
„Magyarországon az olajmagvak extrakciós feldolgozása az 1940-es években, a háborús kereslet hatására fejlődött ki.” - vagyis nagy volt a kereslet, sokat kellett gyártani, és ehhez segítségül hívták a kémia szertárat a nagyobb mennyiségű étolaj kivonására az egységnyi alapanyagból, ahogy azt a későbbiekben bemutatom. Azaz Önnek igaza volt abban, hogy a hidegen sajtolt és szűz olajok előállítása sokkal költségesebb, mivel egységnyi alapanyagból kevesebb olaj préselhető ki. Ennek igazolására kérdezze meg az árat egy reform boltban – biztos hogy magasabb mint az extrahált olajoké a fent említett okok miatt.
„Ez a nagy maradékolaj-tartalom az extrakciót attraktívvá teszi, mivel az extrakció olajkihozatala jóval nagyobb, mint a csigapréseké” Mi is az extrakció? „Nagy olajtartalmú magvakból (pl. napraforgó, repce) sajtolással nyerik ki az olaj nagy részét (a kezdeti 45-50% olajtartalom 18-22%-ra csökken). A szilárd anyag megfelelő előkészítés után kerül az extraktorba. Az oldható komponensek kivonása után az oldószert visszanyerik a kilúgozott vázanyagból.” „Az étolajiparban korábban extrakciós benzint használtak oldószerként. Ez a kőolaj-feldolgozásnál kapott könnyű párlat, amelynek forrási intervalluma 60-100 C. A TERMÉKEKBEN MEGENGEDETT OLDÓSZERMARADÉK AZ UTÓBBI ÉVTIZEDEKBEN EGYRE CSÖKKENT.”
Ön az utolsó mondatot mivel magyarázza? Ki találja ki az aktuális értéket és miért? Milyen reakciókat okoz az oldószer az étolajban? Hogyan tudja bizonyítani, hogy a jelenleg aktuális, az étolajban megengedett oldószermennyis ég nem okoz problémát az élő szervezetekben? Ha a jelenlegi mennyiség nem okoz problémát, akkor a régi nagyobb mennyiség okozott? Ha nem, akkor miért csökkentették? Mi lesz a következő megengedett érték és ki fogja megszabni? Önök, azaz a gyártók? Akkor hogyan bízhat ebben a fogyasztó? Kérem ezeket független szakirodalommal igazolni!
Sajnálatos tény hogy kedves V-szakember mérnök úr ,hogy tudományos hozzászólásaiva l nem egy bizonyítottan egészséges termék mellett érvelt,hanem a nemzeteket évtizedek óta pusztító globalista élelmiszerlobbi t pártolja, melyek fő tevékenysége az élelmiszerek eltarthatóságán ak, szépségének,áll agának, színének manipulálása.Sok adalékanyagot persze már betiltottak a kezdeti próbálkozások óta.
Ja, és ne felejtse le salátajáról se azt a szépen csillogó hexánmaradványo s étolajat.Ja,arra hidegen sajtolt olaj az ajánlott,vajon miért?
1. Hol, melyik mondat, adat bugyuta, hozzá nem értő és/vagy ostoba a cikkben?
2.Ön a cikkben olvashatja, hogy milyen technológiai lépéseken megy át az ön által kedvelt étolaj. Marad benne hexán? Marad. 1mg/liter alatti mennyiségben. Ez ön szerint jó önnek és családjának? A hasraütéssel megállapított határérték?Ha tud állatkísérletek ről, kérem csatolja a dokumentációt vagy a linket.
3. Termelődik veszélyes hulladék az ön által támogatott, teljesen felesleges, csak a profitot növelő hexán oldószeres extrakciós technológia során? Mi lesz ennek a sorsa?
4. Érti ön, szakértő úr, hogy azzal, hogy tesco étolajat vásárol , csak a globális kalmárok szekerét tologatja és növeli Mo-on a munkanélküliség et? Ha nem, később önnek külön kifejtem.De abunge még a Dél-Amerikában zajló erdőírtásokért is felelős, szóval nem szimpatikus helyi termelőkről beszélünk, az világos ugye?
5. Felfogja ön szakértő úr, hogy a hidegen sajtolt étolaj
nem igényel a Mol finomítójából vásárolt hexánt és környezetbaráta bb, energiatakaréko sabb, költséghatékony abb technológia , mint a finomított étolajok gyártástechnoló giája, plusz nem kell a derítőföldet kezelni később?
6.Állítása, miszerint a hidegen sajtolt étolajban nem lehet sütni valótlan. Természetesen. Tökéletesen lehet vele sütni.
7.A hidegen sajtolt étolaj 12 hónapig tárolható, de vannak idősebb minták is változatlan állaggal.
8. Szakértő uram: szemes takarmányon nevelt húst eszek csak, ellenőrzött gazdálkodásból! Ilyen egyszerű, ki gondolta volna! Ön nem, az kiderült, szakértő uram.
9.A pelletnek mekkora a hexán tartalma uram?200 ppm? Ahogy fent acikkben olvasható? Az sem sok az állatoknak, igaz? Később meg önnek és kedves családjának a húsukból...
Most ennyi, ha valamit nem ért, kérdezzen nyugodtan. Üdvözlettel:Zal án
Ha nem eszik húst, maradt a vegetáriánus étrend. Mi a véleménye a növényekben fellelhető peszticid és antibiotikum maradványokról? A levegőszennyezé sről? Az elektroszmogról ? Vagy mobiltelefont se használ?
A válasz egyszerű: tudni kell, hogy mit, hol és milyen gyártótól kell venni. Szemetet nem etetek a családommal. Egy megjegyzés - nem reklám: a Tesco színes termékei sokkal jobb minőségűek, mint gondolná. Neves gyártók állítják elő a termékeit, nem az alapanyagon, hanem a csomagoláson spórolnak.
Üdvözlettel:
egy szakértő
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.