A következőkben leírom, hogy én hogy sütöm a teljes kiőrlésű házi kenyeret, már évek óta. Jó 4-5 éve fejlesztem, de nem folyamatosan, mivel inkább télen sütök csak kenyeret, nyáron megvásárolom. Az ára a lakhelyemen, Vácott nagyon baráti, 220 Ft/ 0,5 kg. Szinte én sem tudom kevesebből kihozni. Így néz ki a kenyerem! mellé tettem pár cipót is. A házi kenyér költsége kb.
A teljes kiőrlésű kenyér(minden kenyér) elkészítése pofon-egyszerű dolog, még én is, aki csak férfi ételeket tudok főzni, (gulyás, pörkölt, halászlé) elsőre megoldottam minden aktív külső segítő nélkül. Tehát a legegyszerűbb "ételek" közé tartozik, de ezt legtöbben talán érezzük is már régóta, csak valahogy nem mertünk nekifogni. Ugye azt mindenki sejti vagy tudja, hogy a kenyér sütéséhez liszt, víz, só, élesztő kell csak. Ezt ajánlják még tetézni 1 kis mézzel, ami azt hiszem az ízeket harmonizálja/erősíti, bár az élesztő beindításához is szükséges és opcionális az olaj (hidegen sajtolt napraforgó lehetőleg).
Eleinte 100% teljes kiőrlésű liszteket használtam, de ez azért eléggé alacsony élvezhetőségű kenyeret eredményezett. Először olyan volt, mint a kő! Verekedni lehetett volna vele, de azért élmény volt enni. Már ez jobb volt, mint az a bolti hulladék kategória. Nehéz, viszonylag tömör kenyér lesz belőle és az íze is elég vad, bár lehet próbálkozni a finomításával. Végül az 50 %-os aránynál maradtam, ez már élvezhető kenyeret eredményezett. Na, de térjünk a lényegre:
Teljes kiőrlésű kenyér hozzávalók:
- 0,75 kg finom liszt

- 0,75 kg teljes kiőrlésű liszt(búza, rozs vagy bármilyen,
- (tökmag őrlemény, szezámmag őrlemény, lenmag őrlemény)
- készítsük oda kb. 8dl langyos vizet ( a 2 kanál sót belekeverem)
- 1-2 evőkanál só
- 1 teáskanál méz
- egész élesztő
- 1 db bármilyen sütő, nem ez a vicc "kenyérgép"!!
- 1 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó étolaj vagy zsír(opcionális)
- lehet bele szódabikarbónát vagy sütőport is tenni, még magéasabb lesz
Ez a mennyiség 3 db 70-75dkg körüli kenyeret ad, azért jó. Kettőt lefagyasztok, egyet meg elkezdünk enni. Olcsóbb is lesz, mint a bolti sima lisztből készült vackok, kb. 120 Ft/kg!!
A teljes kiőrlésű házi kenyér sütése
a kocka élesztőt belemorzsolom a langyos vízbe és abban is feloldok egy teáskanál mézet. A cukorral gyorsabb a folyamat, de mint tudjuk nem egészséges. Mikor 3-5 perc múlva elkezd pezsegni, hozzáöntöm a lisztkeverékhez, amit szárazon összevegyítettem egy nagyobb lábosban vagy műanyag edényben és már belekevertem a sót.
Elkezdem hozzáadni a langyos vízet is. A felét simán hozzá lehet önteni, majd figyeljünk, hogy mennyit kér még a keverés során, hogy a végére egy jól gyúrható állagot kapjunk. Én eleinte kézzel kevertem, de csuklóig olyan lettem, szóval azóta egy fakanál is megteszi.
Ha már összeált egy kiemelhető állagú golyóvá, akkor rá a gyúródeszkára! Szórj alá bőségesen lisztet, hogy ne ragadjon le és gyúrd klasszul meg. Én max. 5-6 percig gyúrom, majd felvágom 3 egyenlő darabba és ezeket már végső formára gyúrom. Én 3 db tepsi hosszúságú és 1/4-ed tepsi szélességű darabot képzek ki, hogy maradjon hely közöttük a keléshez, mert mire megkel és megsül már teljesen kitőlti a tepsit és szépen egymásnak is feszülnek sütés végére.
Tehát a három bagett - szerű darabot belehelyezem a kilisztezett tepsibe, ízlés szerint megvágom őket és radiátor közelében hagyom kelni kb.1 órát. Ha azt szeretné, hogy fényesebb legyen a felülete, akkor sós vízzel kell kenegetni(kacsatollal), de nekem még fényes soha nem lett, azt mással csinálhatják (tojásfehérje?), csak nem lett annyira matt a felszíne. Egy ideje még egyszer meggyúrom, majd ismét hagyom kelni fél órát, így magasabb lesz a kenyér.
15-20 percig sütöm magasabb, majd újabb 20-30 pecig alacsonyabb hőfokon. Nagyon ki tud száradni a felülete, ezért én beteszek a gázos vagy villany sütőmbe egy csésze vízet is mellé, ez kicsit segít. De fontos, hogy amikor hül, akkor letakarom konyharuhával és ettől, meg a későbbi tárolástól visszapuhul a héja.
Ennyi a tudományom, ha valaki jobbat tud az kérem írjon az elérhetőségekben található e-mail címemre.
Sok sikert! Vessünk véget a bolti adalékanyag koncentrátum jellegű kenyerek térhódításának és süssünk saját teljes kiőrlésű egészséges kenyeret olcsóbban, mint abolti vacak!





Vélemények
nos 170-200 fokon kell a kenyeret sütni. Én az első 20 percben magasabb, majd a második 20-30 percben alacsonyabb hőmérsékleten sütöm a kenyeret. Nyugodtan fogjon hozzá és 1-2 alkalom után már rá fog érezni. A lényeg, hogy akkor jó a kenyér, amikor, ha megkopogtatja, kicsit üreges hangot hallat és a beleszúrt késre már nem ragad rá a tészta. De ezek részletkérdések , mert 2-3 alkalom után Ön is rá fog érezni a kenyérsütés fortélyaira.
Üdvözlettel: Zalán a szerkesztő
Azt szeretném kérdezni hogy hány fokon kell kenyeret sütni.
Előre is köszönöm.Viszlát
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.